Forgatásból és változásokból sosem lehet elég, ahogy azt már jól megszokhattuk a magyar esportban.
Az elmúlt időszakban Rainbow Six: Siege csapatunkban is több jelentősebb változás történt, már-már követhetetlen, hiszen 1-1 gyors cseréről, kisebb változásról nem szoktunk komolyabb bejelentéseket tenni, amíg nem véglegesek.
Pár hete Csonki elhagyta a csapatot, hogy szerencsét próbáljon egy külföldi, Norvég csapatban. Az űrt, amit maga mögött hagyott igyekeztünk mielőbb kitölteni, így Wicked személyében találtak rá a srácok a megfelelő játékosra.
Aztán kiderült, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem működött a kémia és a kommunikáció azon a szinten csapaton belül, ahogy annak lennie kellett volna, így viszonylag gyors pályafutását 1-2 hét alatt be is fejezte a WSE színeiben. Állandó “csere” játékosunk, dLm került így egy időre a fix játékosi pozícióba, de magánéleti elfoglaltságai miatt ezt mindenki tudta, hogy hosszútávon nem fenntartható állapot.
Mindeközben Csonki norvégiai “kalandja” is véget ért, saját elmondása szerint “útközben lerobbant a busz”, így megkereste rég elfeledett csapatát (minket), hogy újra szerencsét próbáljon. A problémákat átbeszélve megállapodásra jutottunk, így ismét csapatunk színeiben játszik. Jelenleg külföldi játékosokat is próbálgatunk, hogy az európai hadszíntéren is komolyabb sikereket tudjunk elérni – hiszen a magyar játékosállományban egyelőre nem találtuk meg a megfelelő játékosokat. Legnagyobb örömünkre (és meglepetésünkre) egy angol edzővel egészült ki a csapat, akivel egyelőre remekül teljesítenek a srácok.
Csapatunk játékosai szándékosan nem indultak a WSE égisze alatt ezidőben online versenyeken.
Köszönjük mindenkinek a támogatást, a szurkolást és az érdeklődést, reméljük, hogy hamarosan minden rendeződik a csapaton belül!
Találkozzunk holnap a PlayIT-en!
UPDATE:
Cikkünket folyamatosan frissítjük a csapattól érkező extra információk alapján! 😀